Andre Lowoa Lágler András

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "V"

Tisztelt Jegyesek! Jelöljetek ki egy szobát, amely szobába ruha nélkül szabad mindkettőknek bemenni. Ha ezzel megvagytok, feküdjetek szorosan egymás mellé úgy ahogyan megérkeztetek. Majd amikor úgy érzitek, hogy inkább táncolnátok, akkor kezdjétek el. Bármelyikötök közbe bármelyikötökről levehet bármit, indoklás nélkül. Az indoklást ki tudjátok olvasni egymás szeméből. Majd ha úgy érzitek, be akartok menni abba a kijelölt szobába, akkor tudjátok, csak azzal érintheted meg a másik feledet ahová érintesz.  Akármelyikötök akármily testfolyadékot tesz a másik felére, nem törölhetitek le. Ha mégis valamelyiktek letörölte, menjetek ki a szobából, és beszéljétek meg, hogy miért bizalmatlankodtok. Ezt eldönthetitek melyiktek kezdi, valószínűleg sírni is fogtok, de ez többek szerint hozzá tartozik, majd kezdjétek újból előlről, akkor tőritek meg amit rátok kényszerítettek bizalmatlanságot, ha csak egymás szemét nézitek, a többit pedig gondolva érzitek. Bármit tehettek a másik felettekkel, amit ruhában is megtennétek egymásért egymás között.


Fontos:
- Minden segítő tárgy bizalmatlanságot okoz, csak egymásra vagytok utalva




BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "Z"

Tisztelt Jegyesek!  Álljatok szembe egymással, s mondjátok érted ezt megteszem. Ha pedig valamelyikötök ezt kimondja, a másik félnek döntenie kell, ha kéri akkor megteszi, ha nem kéri, akkor indokoljon. Minden felszabadított helyre nem nyúlhattok, csak oda, amelyik takarva van. Addig tegyétek, amíg valamelyikötök teljesen felszabadult. Amikor ez megtörtént, akkor öltöztessétek fel egymást és kezdjétek előlről. Tudni fogjátok mikor oldottátok fel a tesztet.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 125
Tegnapi: 105
Heti: 324
Havi: 790
Össz.: 35 380

Látogatottság növelés
Oldal: BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "V"-"Z"
Andre Lowoa Lágler András - © 2008 - 2010 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ComNetOrgDomain.Com támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: