Léteznek jelek, amikről felismerhetjük, mikor szeretünk igazán: Nyugodt érzéssel jár. Egyenletes. Kitarthat könnyen életünk végéig. Tápláló –– az emberek megszépülnek tőle, erősödnek a szeretet hatására. Azzá válnak, akik valójában.. és nem azzá, amivé változtatni szeretné őket valaki. Az igaz szeretet nem vak vagy meggondolatlan. Épp ellenkezőleg: az emberek megértik egymást tőle, elfogadják egymást azért, ami lényüket képezi. Az igaz szeretet gyógyító erejű. Hatására az emberek felépülnek. Amikor azt hallod, hogy ’a szerelem vak’, ’a szerelem nem tart örökké’, ’a szerelem elemészt’, biztos lehetsz benne, vágy, szenvedély vagy szükség leírását hallod. Jól is hallottad, hiszen minden vágy valóban illékony és romboló erejű. A szeretet azonban valami egészen más: Mélyről jövő törődés érzése, amely semmit nem kér viszonzásul. Beteljesít úgy, hogy nem keletkeznek elvárásaid. Annyira ritka, hogy a legtöbb embernek – társadalmunk legnagyobb részének fogalma sincs, mi az igazi szeretet. Az emberek nem tudják elképzelni: lehetséges átérezni vagy kapni igaz szeretetet. A legtöbben még arról is meggyőzik magukat, hogy ’áh, nincs is olyan, hogy szeretet!’ Márpedig igenis létezik. És a legjobb, ami történhet veled. (Michael Crichton)

2007.12.24. 10:34

Rövid reggeli ima. „Istenem, dicsőítelek, áldalak és imádlak Téged bármit adsz, elveszel vagy megengedsz az életemben! Istenem hálát adok neked azért, hogy újra felébredhettem! Kérlek áld meg a napi 24 órámat, a személyeket, akikkel találkozom, az ügyeimet, amit el kell rendezzek, minden élőt és elhunytat. Istenem bocsáss meg nekem, az egész emberiségnek és a tisztítótűzben szenvedő őseinknek. Istenem, Jézus Szent Vére által őrizz meg engem és családomat a Gonosz támadásaitól. Istenem, újra felajánlom magamat és mindenemet Neked. Kérlek ma is rendelkezz velem, lelki és anyagi javaimmal a Te dicsőségedre, a lelkem és a lelkek javára. Istenem, teljes szívemből szeretlek Téged és az összes égi és földi teremtményedet. Kérlek, ma is adj meg mindent nekünk, ami Szent Akaratoddal megegyezik. Ámen.
Ezután elvégezzük a reggeli imát és egy tized rózsafűzért „Aki nekünk a Szentlelket elküldte...”.
Rövid ima: „Irgalmas Jézusom! Köszönöm, hogy mindig megbocsátasz nekem. Add, hogy teljesen be tudjam fogadni Irgalmadat és én is meg tudjak bocsátani minden embertársamnak és önmagamnak is!”
Ezután elvégezzük az Irgalmasság rózsafűzérét.
Rövid szabadító ima: „Jézus és Mária, a Szentlélekben egyesült és megdicsőült Szent Szívetek által szabadítson meg minket a Mindenható Isten: Lucifer, Béliál, Belzebub, Jezábel, rontás, ártás, betegség, megkötözöttség, megszállottság,... szellemeitől. Távozzanak ezek a pokol tüzére és soha ne térjenek onnan vissza. Adjon nekünk a Mindenható Isten testi-lelki egészséget, a gonosztól teljes függetlenséget, egységet, szeretetet, békességet és minden jót az Ő Szent Akarata szerint. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
Rövid gyógyító ima: „Jézus és Mária, a Szentlélekben egyesült és megdicsőült Szent Szívetek által a teljes gyógyulás kegyelmét kérjük magunk és betegeink számára, ha Isten Akaratával megegyezik. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében. Ámen.
Ezután elvégezzük az esti imát és Jézus Öt Szent Sebének rózsafűzérét.
Az engesztelők minden nap arra törekszenek, hogy Isten jelenlétében éljenek. Ez a szüntelen ima. Ők utazás előtt Jézus Szent Vére és Mária Szent Könnyei által megkötözik azokat a gonosz lelkeket, amelyek balesetet okozhatnak.
Ima: szabadító, gyógyító, engesztelő! Böjt! Szentmise: szabadító-gyógyító kilencedet, gregoriánt kérhetnek. Legalább kilencszer elzarándokolnak zarándokhelyre! Használják a szentelményeket:Elhatározzák, hogy Istennek tetsző életet élnek: rendezik egyházilag is a házasságukat, megkeresztelik a gyereküket, rendszeresen gyónnak, áldoznak, templomba járnak, kibékülnek mindenkivel, adakoznak, lelkiismeretesen dolgoznak, szeretetben élnek... Az engesztelők, ha megteszik mindazt, ami lehetséges, elvárhatják, hogy Isten is meg fogja tenni értük azt is, ami lehetetlen! szentelt víz, tömjén, gyógyító kereszt, egység keresztje, szentképek, szobrok, gyertyák, rózsafűzér,...
Add Urunk, hogy a Te segítségeddel igazi engesztelőkké váljunk!
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: