Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

Ima, hogy kicsivé váljunk

Köszönöm, leányom, szenvedésedet. Köszönöm, gyermekeim, hogy válaszoltatok Mennyei hívásomra.
Most áldásom teljességébe részesítelek benneteket, de azt nektek kérnetek kell Tőlem:
Mennyei Atya, segíts nekem kicsivé lennem, mint egy gyermek a Te Szemeidben.
Kérlek, áraszd rám kegyelmeidet, mert csak így tudok hívásodra válaszolni, minden gyermeked megmentése érdekében. Ámen.




A Keresztes Imahadjárat 144. imája: A Keresztény hit megvédéséért

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közben a Keresztény lelke nevében az egész világon.
Kérlek, segíts nekik, hogy a hitüket megőrizzék, és hűségesek maradjanak Jézus Krisztus Tanításaihoz. Imádkozz, hogy hitük fenntartásához legyen mindenkor elegendő szellemi és lelki erejük. Járj közben, drága Édesanyám, a nevükben, hogy nyissák meg szemüket az Igazságra, és hogy kapják meg azokat a Kegyelmeket, melyek segítségével minden, Fiad Nevében nekik bemutatott hamis tant fel tudnak ismerni.
Segíts nekik, hogy maradjanak továbbra is igaz és hű szolgái Istennek, és hogy ellentmondjanak a gonosznak és a hazugságoknak akkor is, ha emiatt szenvedést és gúnyolódást kell elviselniük.
Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd minden gyermekedet, és imádkozz, hogy minden Keresztény utolsó leheletéig kövesse az Úr útját. Ámen.




"Drága Istenem, csodálattal tölt el, hogy a barátodnak akarsz engem látni. Igazán meg szeretném tanulni, hogyan tudok veled beszélgetni. Segíts, hogy minden nap tudjak veled időt tölteni. Úr Jézus, szeretnélek napról napra egyre jobban megismerni téged, és szeretnék a te vezetésedre támaszkodni a munkámmal, a családommal, a jövőmmel kapcsolatban és az életem minden más területén. Hívlak, hogy legyél az életem irányítója, Uram és Megváltóm, hogy bizalommal követhesselek téged. A nevedben imádkozom. Ámen.

Imában kötelezd el magad Krisztusnak

Ha még nem hiszel Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követed Őt, ne várj tovább. Mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, Te azt ígérted, hogy ha hiszek benned, akkor te megbocsájtod mindazt, amit eddig rosszul tettem, hogy tudni fogom az életem célját, és egy nap majd befogadsz a Mennybe, a te örökké létező országodba.

Bevallom Neked a bűnömet, és hiszem, hogy te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint az én Uramat. Ma átadom neked életem minden területének az irányítását. Átadom a vezetés jogát neked.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék nyugalmat találni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem és nem kell megdolgoznom érte. Az életem mostantól úgy szeretném élni, hogy Téged, és nem magamat szolgálom. Alárendelem és átadom az életem Neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen."





Drága jó Jézusom! Hálát adok Neked végtelen irgalmadért. Köszönöm a megváltás nagy mûvét, amelyet beteljesítettél a keresztfán. Jézusom, köszönöm a Te önfeláldozó szeretetedet, végtelen irgalmadat és jóságodat. Emberi elme képtelen felfogni ekkora szeretetet és lelki békét:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Jézusom, Te azt ígérted: „Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat.” Kérlek, add nekünk a Te békédet, hogy ne átkozzuk ellenségeinket, hanem imádkozzunk értük. Ha igazságtalanság ér, ne lázadjunk, hanem nézzünk fel a Te keresztedre, és megtanuljuk, hogy a Te sorsodban osztozunk. Te azokat hívod meg erre, akiket kiválasztottál és megerõsítettél. Kérlek Téged, add meg nekünk a kegyelmet, hogy amikor igazságtalanság ér bennünket, nagy bizalommal így kérjünk Téged: Jézusom, bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Jó Uram, ha ezt megengedted, biztosan azért tetted, hogy megdicsõülj bennünk. Kérlek, adj nekünk készséges szívet, hogy a megaláztatásokat békével tûrjük. Rólad vegyünk példát, és mindig mindenért hálát adjunk Neked. Azért, mert boldogok a lélekben szegények – övék a mennyek országa. Ámen.”




"Istenem, szükségem van a te vezetésedre az életemben. Hitből kérlek, hogy irányíts engem. Segíts figyelnem a válaszodat, hogy ne váljak túl elfoglalttá ahhoz, hogy meghalljalak. Atyám, kérlek segíts, hogy mikor nem értelek, tudjak bízni benned és megérthessem azt, hogy neked van egy ösvényed, ami a javamat szolgálja. Istenem, mi a következő lépés? Segíts megtennem azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Segíts, hogy ne váljak frusztrálttá. Segíts benned bíznom, nem pedig félelemmel telítődnöm. Jézus nevében. Ámen."





Ó Jézusom, Aki a keresztfán értünk meghaltál! Kérlek, hallgasd meg imám! Eléd hozok minden bûnös embert, akik süketek szavaid meghallására. Kérlek, teremts bennük halló fület! Te, Aki a süketek fülét megnyitottad, hogy meghallják a Te Igédet, nyisd meg a bûnösök lelkét, hogy befogadják Szent Evangéliumodat! Jézusom, most a megátalkodottakat hozom Eléd, akik megvetnek Téged, és nem akarnak hallani Rólad. Kérlek, ne vesd meg könyörgõ szavam! Adj nekik kegyelmet, tisztánlátást, hogy megátalkodott szívük megtérjen, hogy õszinte bûnbánat által megtisztuljanak értünk kiontott drága Szent Véred harmatától, és új életre támadjanak. Jézusom, Te vagy az út, az igazság és az élet. Kérlek, vezesd népedet az üdvösség útján, amely a Te követésed az önmegtagadás és a kereszthordozás útja. Kérlek, mutasd meg népednek az igazságot, amely a Te törvényedben van. Csak egy igazság van: a szeretet törvénye, amely az üdvösségre visz. A gyûlölet és a hazugság pedig a kárhozatba taszít. Kérlek, adj tisztánlátást, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy felismerjenek Téged, a jó Pásztort, és engedelmeskedjenek Neked. Felismerjék a sátánt, a hazugság atyját, és megvessék azt. Jézusom, Te vagy az örök élet, mert Te feltámadtál a halálból, és mi is fel fogunk támadni, ha hiszünk Benned. Kérlek, add nekünk mindig ezt az élõ hitet, hogy minden keserûség és nehézség közepette határtalanul bízzunk Benned, és kegyelmed erejével mindig felkeljünk eleséseinkbõl. Jézusom, Te az Atya jobbján ülsz, és onnan leszel eljövendõ ítélni eleveneket és holtakat. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy a halál küszöbét bûn nélkül lépjük át, és az ítéletkor a Te Jobbodon állhassunk az áldottak között. Ámen.”






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

2. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

6. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

7. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

8. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

9. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

10. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.

albaniakirandulasok.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

3. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

9. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

10. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

11. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

12. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. Berna világa

► Hát hali mindenki! Ez a blog inkább a beauty világgal foglalkozik, a körmök és a csajok világával. De ha unatkozol és szeretsz kézimunkázni nézz be a Do It Yourself menüpontba. Ha véletlenül idézeteket keresel azt is találsz nálunk.

beba-vilaga.hupont.hu

15. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

16. Minden ami Selena Gomez !

► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!

kinkia.hupont.hu

17. Sosem kellett volna, hogy közel engedjelek.

► Rettegtem az érzéstől,hogy milyen Téged elveszíteni,Rosszabb mint gondoltam. </3

nyusziifulek.hupont.hu

18. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

19. FOTO - VIDEO

► Fotók - Videók készítése minden alkalomra

fotovideo.hupont.hu

20. A jó házasság és a boldog párkapcsolat szabályai

► A házasság lehet jó is, de meg kell érte dolgozni!

johazassag.hupont.hu

21. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

22. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

23. Ha sok mindent tudni akarsz a cicákról itt a helyed!

► Ha ezt az egész honlapot elolvasod, cicaszakértő leszel!Lesz cicád?Vagy csak mindent tudni akarsz róluk?Itt megtudhatod!

cicaimadoknak.hupont.hu

24. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

25. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

26. Érdekes cikkek tárháza

► Weblapunkon hasznos oldalakról, különféle érdekes cikkeket osztunk meg.

linklap.hupont.hu

27. idézєтєк.: )*

► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;

fancsidezetek.hupont.hu

28. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

29. RONCSAUTÓ FELVÁSÁRLÁS FORGALOMBÓL VÉGLEGES KIVONÁS INGYENES ÜGYINTÉZÉS!

► Velünk a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben túladhat működésképtelen autóján.Roncsautó felvásárlás 1 órán belül!

legjobb-auto.hupont.hu

30. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sellogirls.hupont.hu

31. GOBELINEK

► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.

gobelin-fonal.hupont.hu

32. Olcsó költöztetés, szállítás? Bömitrans a megoldás!

► OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS, ÁRUSZÁLLÍTÁS, KIS CSOMAG SZÁLLÍTÁS

bomitrans.hupont.hu

33. Girls for girls

► minden, ami egy lánynak érdekes lehet: könyvek, ruhák, sminktippek, életmód, filmek, kreatív, DIY, sztárok, sztorik...

heygirlitsme.hupont.hu

34. Lovas Tanoda, kicsiknek és nagyoknak!

► A honlap egy szinttel feljebb költözött! Részletekért kattintson az utolsó menüpontra!

lovastanoda.hupont.hu

35. ♥LoveSims3♥

► ♥ A Simssel a határ a csillagos ég! ♥

lovesyms.hupont.hu

36. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

37. Demecseri Oktatási Centrum Berkeszi Tagintézménye

► "Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel." Paulo Coelho

berkesziskola.hupont.hu

38. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

39. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

40. Nekünk is ki jár egy kis szórakozás:)

► Minden mi:japán,msn,sport,100 féle képek stb...(fejlesztés alatt)

lillaoldala.hupont.hu

41. Genius Rent a Car +36308978436

► Teherautó bérlés - Budapest 3. kerület, Óbuda

geniusrentacar.hupont.hu

42. Vigyázzunk az élővilágra, a jövőnket jelenthetik...

► A delfinek a vízivilág egyik legértelmesebb és legbarátságosabb élőlényei

delfinfelek.hupont.hu

43. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

44. Fémhulladék Felvásárlás, fémhulladék bontás, színesfém felvásárlás!

► • Levesszük önről a felgyűlt terhet ! • A Pénz öné és csak nyerhet ! • femker555@gmail.com, 0670-310-0926

femker.hupont.hu

45. A tudás hatalom

► Köszönöm, hogy ide menthettem a könyvjelzőimet.Nem szeretnék reklámozni vele és senkit sem akarok befolyásolni, de nimél többet tud az ember annál inkább rájön, hogy milyen keveset tud.

tudat.hupont.hu

46. Orosháza Csorvás Gádoros Nagyszénás burkoló burkolás

► Orosháza Nagyszénás Gádoros Csorvás burkoló burkolás, teljeskörű lakás felújítás, átalakítása

medenceepites-burkolas.hupont.hu

47. Csak Csajok!

► Itt mindent megtalálsz,amire szükséged van!

katalapja.hupont.hu

48. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

elorejelzes.hupont.hu

49. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

50. Pajkos Fénysugár Alapítványi Óvoda és Bölcsőde

► "Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék! Játssz velem úgy, mintha gyerek lennél! Bízz bennem! Adj nekem feladatot, majd meglátod, milyen ügyes vagyok!" Dávid Rózsa

pajkosfenysugar.hupont.hu

51. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

52. Girls on the top

► A Girls on the top ennek az oldalnak a jelszava.Itt a leghíresebb angol ill.magyar színésznőkkel énekesnőkkel foglalkozunk

nessatisdale.hupont.hu

53. Reti Zoltan fafaragas-butor.hupont.hu

► Keresse fel honlapomat! Ha felkelti érdeklődését, netán készíttetni szeretne bármit, amik a fotókon láthatóak, szívesen állok rendelkezésére.Ha netán észrevételt, megjegyzést is írna,az email cimemen, szívesen venném azt! Köszönöm!

fafaragas-butor.hupont.hu

54. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

55. Versek és képek!

► Nézzetek be! Van itt mindenfajta kép, amit szeretnél, gyönyörű virágok, angyalok, giffképek. Ha szereted a nagy választékot, ne hagyd ki az oldalt, hátha épp itt találod meg amit keresel. Érezd jól magad!

kepekneked.hupont.hu

56. BONSAI VÁSÁRLÁS BUDAPEST - BONSAI BOLT BUDAPEST - ONLINE BONSAI SHOP

► ONLINE BONSAI SHOP BUDAPEST! VÁSÁROLJON BONSAIT SZAKÜZLETBEN!

bonsaivasarlasbudapest.hupont.hu

57. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

58. Aszfaltozás Budapesten és az ország egész területén!

► Aszfaltozás:Budapest Debrecen Nyíregyháza Győr Sopron Siófok Eger,Salgótarján és más városokban,községekben is!

aszfalt-aszfalt-olcson.hupont.hu

59. Ichigo and Rukia fanfiction

► Üdvözöllek látogató!Egy IchiRuki oldalra tévedtél.Ha gondolod nézz körbe ezen az egyszerű honlapon,melyen a fanficeim publikálom. :)

ichigoandrukia.hupont.hu

60. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

61. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

62. Micimackó és barátai

► Helló!Üdvözöllek benneteket az oldalomon.Ez az oldal Micimackóról a medvéről szól.Sok információt szerezhettek innen.Itt van életrajz a szereplőkről, képek is vannak, egy oldal ahol videóklippeket nézhettek, egy mese, és egy JÁTÉK.JÓ SZÓRAKOZÁST!!!!!

micimacko-malacka.hupont.hu

63. Egy szeretni való németjuhász oldala! :)

► Helló! Örülök hogy ide keveredtél! Mirána a németjuhász oldalán jársz. Az oldal nem csak a kutyámmal,hanem a összes kutyával is foglalkozik! Böngész határtalanul és érezd jól magad! :]

mirahusi.hupont.hu

64. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

65. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

66. MyFootballTeam

► Focinevelde :)

myfootballteam.hupont.hu

67. Kingdom Könyvelőiroda Érden

► Váltson most könyvelőt! Megbízható munkavégzés korrekt áron

konyveleserden.hupont.hu

68. Fűkaszálás, fűnyírás Budapest, Pest megye

► Fűkaszálás, fűnyírás Budapesten és Pest megyében 06 70 410-7499

funyiras-fukaszalas.hupont.hu

69. Vilu -Disney

► Ez az oldal a Violettával foglalkozik! Ha már itt vagy nézz kicsit körül! A facebbok violettás oldaam: https://www.facebook.com/ViolettaHungarya?ref_type=bookmark

vilu-disney.hupont.hu

70. RESTIBÜFÉ

► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!

restibufevecsesen.hupont.hu

71. Minden,amit a lovakról tudni érdemes...

► ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

lovasokoldala.hupont.hu

72. Ez neked is fog tetszeni Miley Cyrus+Hannah Montana!!!!!

► Friss hírek sztárok Miley Cyrus+Hannah Montana!!!

hencsioldija.hupont.hu

73. KontyosFanni.hupont.hu

► Minden ami smiley itt megtalálod

kontyosfanni.hupont.hu

74. »Zrínyi Ilona Általános Iskola Encs«

► »6/E Osztály«

classencs.hupont.hu

75. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 372
Heti: 1 618
Havi: 6 152
Össz.: 2 214 497

Látogatottság növelés
Oldal: Tavasszal 2-án
Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen - © 2008 - 2026 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »