Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "M"

Tisztelt Jegyesek! Vegyetek le magatokról mindent egyik kezetek segítségével, bújjatok össze, majd amikor már késznek érzitek magatokat egymásra feküdve bizalmatokat megerősítve fejezzétek ki összetartozásotokat, amit el akartak tőletek venni.

Fontos:
- A férfijegyesnek is hasra kell feküdni, nem csak a hölgyjegyesnek
- Minden folyadékot hagyjatok magatokon
- Ne vigyétek túlzásba, mivel valamelyikötök nehezebb, tehát erre is gondoljatok
- Ne alkalmazzatok semmi vegyi anyagot, tehát ha előtte volt rajtatok, akkor kezdjétek azzal, hogy lefürödtök tiszta víz által




BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "N"

Tisztelt Jegyesek! Valamelyikötök vegyen le magáról mindent, döntsétek el melyikötök kezdi, a másiknak pedig fel kell öltöztetnie. Majd cseréljetek, addig tegyétek meg, míg annyira nem fáradtok el, hogy egymás karjai közé nem fekszetek. Pihenjetek és tervezzetek.

További része bizalmas, remélem sejtve tudjátok...




 

BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "O"

Tisztelt Jegyesek! Vegyetek elő egy pakli kártyát, határozzátok meg mennyit tartok a pakliban. Amiket bent tartottok azokat keverjétek alaposan össze. Amikor ezzel megvagytok, döntsétek el mennyi ruhát adtok fel a társatokra. Amikor ezzel megvagytok, üljetek egy asztal mellé egymással szemben és kezdjetek el játszani. Amikor a piros jön ki, akkor merni kell, ha nem mersz, akkor meg kell indokolni. Amikor makk jön ki, akkor magadról kell levenned azt amit a társad kér. Ha mást is bent tartottok a kártyában, akkor a zöld az ölelés, a tök pedig mondj rólam olyat, amiben szeretnéd, hogy megváltozzam.





BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "P"

Tisztelt Jegyesek! Kérdezgetitek egymást, s amikor úgy érzitek, hogy a másik feletekről levehetitek valamely ruháját, akkor tegyétek meg, mindaddig tegyétek amikor egyikötök nem teljesen ruhátlan, akkor a másik félnek tetőtől talpig végig kell csókolnia, azaz csókjaival felöltöztetnie, majd ezután aki ruhátlanul van ad a másik felének vagy kanalat, vagy ollót. Ha kanalat kap a másik fél, akkor ennie kell az egyik fél testéről, de onnan ahová az egyik fél odarakja. Ha ollót kap a másik fél, akkor tetőtől talpig meg kell mosnia a tulajdonát, azaz az  egyik felet, majd teljesen úgy kell alakítania ahogyan ő gondolja. Az egyik félnek nincsen joga ellenkezni, majd fel kell öltöztetnie a másik félnek az egyik felet teljesen csókjai segítsége által egy teljesen új ruhába. Amikor ezzel a másik fél megvan, akkor olyat kell az egyik fele előtt tenni, amivel a bizalma még erősebb lesz, tehát egyszóval ami rajta van azt le kell vennie saját magáról, ami rajta maradhat az az egyik fele, a jegyese, másnak nem szabad rajta maradni, aztán ő is adhat kanalat vagy ollót, és utána már tudjátok, hogy ha egy pillanatnyi kétely, azaz, nem a szemét, a másik feletek lelki tükrét nézitek, akkor kezdjétek mindaddig, amíg végre csak egymás szemét nézve teszitek meg.


Fontos:
- Aki úgy gondolja, hogy képtelen ezt megtenni a másik feléért, hogy feloldja ezt a bizalmatlansági kényszert, akkor nem szereti annyira a másik felét, amennyire szeretnie kellene.


3w1x1624w7q3y-5w6q.gif

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 228
Heti: 995
Havi: 5 227
Össz.: 1 957 372

Látogatottság növelés
Oldal: BIZALMATLANSÁGI TESZT FELOLDÓKÓD "M"-"N" - "O" - "P"
Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen - © 2008 - 2024 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »