Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

(67) -Tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától.

Kérlek, drága Jézus, tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától.
Szentséges Szívednek ajánlom fel ezeket a gyermekeket (itt nevezd meg őket), hogy Drága Véred palástja által világosítsd fel majd lelküket, és óvatosan helyezd őket szerető karjaidba, hogy minden bajtól védve lehessenek.Kérlek, nyisd meg a szívüket, és a Lelkiismeret Megvilágítása alatt Szentlelkeddel áraszd el lelküket, hogy minden gonoszságtól megtisztuljanak. Ámen.

Ima az Ateisták részére a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Amikor eljön az idő, és a Nagyfigyelmeztetés alatt a szemetek előtt fogjátok látni bűneiteket, kérlek, mondjátok a következő szavakat:
Jézus mutasd meg nekem az Igazságot, és ments meg engem a gonosztól.
Őszintén bánom bűneimet, és kérlek, hogy most végy kezedbe engem, és mutasd meg nekem Irgalmasságod fényét. Ámen.
Ha ezt az imát imádkozzátok, akkor ti soha többé nem lesztek összezavarodva. Egy teher esik majd le a szívetekről, és ti akkor valóban békére találtok.
Amikor az a nap elérkezik, emlékezzetek ezekre a szavakra.
Sohasem hagylak el benneteket! Támogatni foglak titeket, és ti érezni fogjátok amint Szeretetem elárasztja testeteket, aztán meg fogjátok kapni azt a bizonyítékot, amelyre vágyakoztatok.




A Keresztes Imahadjárat (109.) imája a Bizalom Ajándékáért

Ó, drága Jézus,

Segíts, hogy bízzak Benned.
Hogy bízzak azon Ígéretedben, hogy újra eljössz.
Hogy elfogadjam Második Eljöveteled Igazságát.
Hogy bízzak az Atya Ígéretében, midőn azt mondta, hogy átadja Neked Királyságodat.
Segíts nekem, hogy bízzak Tanításaidban,
Azon Tervedben, hogy megmented a világot.
Segíts nekem, hogy Kegyesen elfogadjam Ajándékaidat.
Segíts nekem, hogy bízzak Benned, hogy megszabaduljak félelmeimtől, és így lehetővé tehessem Szeretetednek, hogy elárassza szívemet és lelkemet. Ámen.




Keresztes Imahadjárat ezen 113. imáját: „Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban”

Ó, Üdvösség Anyja, jöjj közénk, és borítsd be országunkat védelmeddel.
Zúzd szét a fenevad fejét, és irtsd ki a közöttünk lévő gonosz befolyását.
Segíts szegény elveszett gyermekeidnek, hogy felálljanak, és amikor hazugságokkal vannak körbevéve, az Igazságot mondják.
Kérlek, Ó Isten Anyja, védelmezd országunkat, és tarts erősnek minket, hogy üldöztetésünk idején hűségesek maradhassunk Fiadhoz. Ámen.



IMA AZ ISTENI AKARAT MEGTESTESÜLÉSÉÉRT

 

 

 

Mennyei Atyám! Te vagy az élet Teremtője és Szerzője. Szereted teremtett világodat. Ezért küldted Egyszülött Fiadat megváltásunkért, és hogy eljöjjön a Te országod itt a Földön is! Nézz Fiadra, és emeld fel a Te Trónodhoz! Emeld fel Jobb Kezed és mentsd meg népedet! Felajánlom Neked Egyszülött szeretett Szent Fiadnak kínszenvedését, összes fájdalmait, és halálát, a Te dicsőségedért és uralmadért a Földön. Szent Fiad Drága Vérén keresztül köss Új Szövetséget velünk, és hozz vissza minden gyermekedet, a Te Szent Akaratodhoz! Amen





"Drága Atyám, megvallom, hogy gyakran elfelejtem, hogy Te minden nap velem vagy. Gyakran elfelejtem, hogy Te valójában milyen is vagy. Meg tudsz nekem bocsátani ezért? Szükségem van arra, hogy egyre jobban megismerjelek Téged és a Te Igédet, a Te ígéreteidet. Segíts, hogy életem minden területén Téged helyezzelek a központba. Segíts nekem, hogy az adott nappal foglalkozzam mindig. Segíts nekem, hogy ne aggódjak a holnapért. Ehelyett hadd figyeljek arra, hogy mit teszel az életemben a mai napon.Szeretnék bízni abban az ígéretedben, hogy minden szükségemet megadod – legyen az akár pénzügyi, akár párkapcsolati, akár fizikai, akár társadalmi, akár lelki, akár érzelmi. Segíts nekem jobban bízni benned és kevesebbet aggódni. Jézus nevében kérlek, hallgasd meg imádságomat. Ámen"







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

4. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fedezd fel Albániát magyar nyelvű kis csoportos élménytúrákkal Qerretből! Szeretettel várlak Benneteket az Adria partján, Qerretben, ahol személyes hangulatú, 6–8 fős kiscsoportos kirándulásokkal mutatom meg Albánia különleges helyeit.

albaniakirandulasok.hupont.hu

7. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

8. A te döntésed!

► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha

atedontesed.hupont.hu

9. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

5. Justin Bieber <3 <3 <3 Legjobb oldal (L)

► Justin Bieber Legjobb oldal itt mindent megtudsz róla :)És találsz egy kis Selena Gomezt is :)

justinbieberdrew.hupont.hu

6. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

7. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

8. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

9. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

12. Anubisz rejtélyes háza

► house of anubis anubisz házának rejtélyei

anubishazanakrejtelyei.hupont.hu

13. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

14. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

15. Szélvédőcsere, autóüveg csere, szélvédő

► Szélvédőcsere akár a helyszínen, hétvégén, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, CASCO kárrendezés, korrekt árak.

szelvedo-csere.hupont.hu

16. GUBODY FERENC SZKI MISKOLCI TAGINTÉZMÉNYE

► AHOL JÓ SZAKMÁT SZEREZHETSZ KIVÁLÓ SZAKEMBEREKTŐL

gubodymiskolc.hupont.hu

17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jelek-kepek.hupont.hu

18. Híres sztárok rajongoi oldala

► Most nem gyakran frissitem az oldalamot, de azért igyekszem nagyon nehéz az iskola mellett mikor majdnem este jovok haza!

czetobianka.hupont.hu

19. Egy Hannah Montanas és más sztáros oldalon jársz...pl: SP,Justin Bieber....

► LÉCCI NE LOPJATOK SEMMIT! :)

czetobernadett.hupont.hu

20. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

21. Mindig csak foci!

► Belépés csak sztárfocistáknak!!!

mindigfoci.hupont.hu

22. Egyedül álló közlekedési technológia a világon!

► A Sky Way egy 136 milliárd angol fontos vállalkozás, olyan tervezett tevékenységgel, ami egyedülálló a világon. Nem csak egyedülálló, de nagy szükség is van rá, ha nem akarjuk a környezetünket még jobban rombolni.

skyway.hupont.hu

23. http://www-kesha.hupont.hu

► Minden ami Ke$ha

www-kesha.hupont.hu

24. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥

► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥

sztarokazelen.hupont.hu

25. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

26. Adolf Hitler (Führer)

► "Egy nép. Egy birodalom. Egy vezér".

adolf-hitler-fuhrer.hupont.hu

27. Allergia Kezelése | Mire Használható a Csalán

► Milyen betegségekre és tünetek enyhítésére használható fel a csalán

allergiakezelese.hupont.hu

28. Egy vad(i) új anyagmodell

► Rohán János

astrojan.hupont.hu

29. KURUCZONLINE

► HÍREK,BLOGOK,POLITIKA,BOTRÁNY 24ÓRÁBAN

kuruczonline.hupont.hu

30. Rajzok és egyéb kreatív művek

► rajzokat és kreatív műveket találhatsz itt.. látogass minket sokszor! ;)

rajzokesegyebek.hupont.hu

31. Fugyon gyorsan konyen es latvanyosan!!

► Gyors fogyás - Minél gyorsabban le akarsz fogyni?A fogyás vagy egy fogyókúra akkor lesz hatékony, ha eléred vele a célodat; sikerül lefogynod, valamint hosszú távon megtartanod a kívánt súlyodat.

gyorsfogyokura.hupont.hu

32. Fuvarozás a nap 24 órájában

► .

bercifuvarozas.hupont.hu

33. Adzsák:)

► Sziaa !! Ha tetszett az oldal gyere máskor is :)) Puszii

adzsa.hupont.hu

34. FLABéLOS ONGA

► Mozgassa át nálunk az egész testét erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelosonga.hupont.hu

35. Shortlist Top Real Estate Agents in Manchester

► Top Real Estate Agents in Manchester - The next time you need to look for real estate agents in Manchester, you can use the internet to help you find the best one.

estateagents.hupont.hu

36. Farming Simulator 2011

► Itt minden mod-ot megtalálsz ingyen!!!

farmingsimulator-modok.hupont.hu

37. WoW Horde site only horde fan

► Horda szív, horda lélek hordás leszek amíg élek!!!

wowheads.hupont.hu

38. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

39. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

40. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

41. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

42. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

43. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

44. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

45. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

46. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

47. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

48. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

49. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

50. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

51. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

52. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

53. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

54. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

55. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

56. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

57. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

58. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

59. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

60. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

61. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

62. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

63. Állat és növényvilág

► ITT TALÁLHATÓ A NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁG SZÁMOS,ÉRDEKESEBBNÉL ÉRDEKESEBB FAJA.

allatesnovenyvilag.hupont.hu

64. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

65. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

66. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

67. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

68. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

69. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

70. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

71. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

72. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

73. http://cegledikeptelensegek@blog.com

► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.

cegledikeptelensegek.hupont.hu

74. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

75. RUSZTIKA DEKOR és Lakberendezési Stúdió

► ESKÜVŐ-BÁL-BULI-GYEREKZSÚR-SZÜLINAP-ÉVFORDULÓK, Ajándékok, ötletek, dekorációs kellékek Csongrádon a Kossuth tér 8-10( az Illatszer boltnál)és Szentesen a Kossuth u.22.(Adidas bolt mellett)Hamarosan Kecskeméten is!

rusztikadekor.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 802
Tegnapi: 253
Heti: 3 199
Havi: 9 310
Össz.: 2 234 344

Látogatottság növelés
Oldal: Nyaranta 10-én
Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen - © 2008 - 2026 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »