Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen

Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak

bbb

Pierre-ről és Justine-ről kiderült az én majdnem lelkitársaim. Nem volt őket nehéz megtalálnom, mert még ők mondtak köszönetet nekem, hogy megtalálták amire nekik is szükségük volt. Rájuk 7 bizalmatlansági tesztet kényszerítettek, s szerencsére készek voltak átadni, amiről még nem tudtam, s mondták jó lenne, ha ezeknek külön honlapja lenne, hogy minél több embernek segíteni tudjak általa. Amikor elmentem hozzájuk, a szót Pierre kezdte, ki akarta deríteni, hogy Én tényleg a majdnem lelkitársuk vagyok. Egy kérdése volt, egyetlenegy kérdése, amit majd idővel én is használni fogok. Eszméletlen mennyi közös dolog van köztünk, eszméletlen, hogy még Justine is nagyon hasonlít személyiségileg a jegyesegyetlenemre, de én ezen már nem lepődtem meg. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz, ők most már egy pár, akiket nem választhatnak el, de nagyon sokan próbálták, talán még többen mint Minket, bár ez majd idővel kiderül. Egyszerű a kérdése, s megkapta azt az egyszerű választ, amit várt. Amikor megkapta, akkor annyit mondott Pierre, most el kell mennnie, fél órán belül visszaérek. Megbízott bennem, és velem hagyta azt a hölgyet, aki szintén az ÉN majdnem Lelkitársam. Nehéz volt vele beszélni, mert állandóan sírt. Amikor pedig azt mondta, hogy ő szeretné tudni a Mi eddigi történetünket, akkor meg ennyit mondott, miért bántják a lelkitársakat? S akkor megint könnyei között elmondta mi történt velük, mennyi mindent már megbeszéltek már, de ő félt, de mégis neki kellett megtennie, amire nagyon büszke. Egy egyszerű dolog, nem nagy dolog, de neki nagy, mivel boldogan adta Pierre-nek a jegyességet jelző jegygyűrűket.Tudta Pierre, ezek után amiken átmentek először el fog vele beszélni személyesen. Elmondta Justine, igen nehéz napok voltak, szinte mindketten sírtak, de most már az örömtől. Azt is elmondta, ha nem lehetett volna Pierre-ré, akkor tönkretette volna a rendszerüket. Ekkor megkérdeztem tőle, melyiket, s megint egyezett. Azt is elmondta, és kérte hogy mindent írjak le a naplómba, mert ők is olvassák nap mint nap, mivel segítettem nekik. Ő semmi másra nem vágyik most már, amire Pierre is. Hogy mi az, azt mondta, ha majd megszületik akkor már látható lesz. Majd visszaérkezett Pierre, és Justine ment el a konyhába ebédet főzni. Pierre, ekkor megjegyezte, amit sejtettem, és le is íróm ide. Egyszerű ő nekem azt a bizalmat adta meg, amit kedvesének, Justine-nek, mivel tudta nem támadom le, mert majdnem lelkitársa vagyok. Elmondta, ha letámadtam volna, akkor bitorló majdnem lelkitársa lennénk mindkettőjüknek, de ő tudja, hogy ki az, és intett, hogy én is kerüljem el, mert nagyon erős, s csak a lelkitársak együtt egymásért képesek figyelmen kívül hagyni. Elmondta melyik városban lakik, neki kicsodája, és hogy mennyire meg akarta annak idején szerezni őt, de ő Justine-é, s ezen semmi nem változtathat, mert érte született, érte él. Majd visszaérkezett Justine, és azt mondta menjünk ebédelni. Nekem egy kicsit sótalannak tünt a spagetti, de ehető volt, majd utána még néhány dolgot elárultak. Amire már én is rájöttem, de ezeket úgy érzem nincsen kedvem megosztani, csak egyet közüle: Ha valami történt volna valamelyikükkel, akkor ha képes lett volna az a személy intés alapján másik majdnem lelkitársához csatlakozni, akkor tudni kell amit nagyon kevesen akarnak elhinni. Hogy mi is az, ha Justine elhalálozott volna, akkor Pierre ha hozzáment volna egy másik majdnem lelkitársához vagy lehethogy akárkihez, akkor minden megszületett leányának egyik neve Justine, ahogyha Pierre halálozott volna el, akkor Justine minden megszületett fiúgyermekének neve Pierre, de ők imádkoztak egymásért, tehát erre még gondolni sem akartak. Megköszöntem az ebédet, de Pierre és Justine még marasztalt, azt mondták, hogy ezeket jó lenne egy honlapon összegezni, mert igen sok lelkitársat akarnak elválasztani, s ő majd ha lehetősége nyílik ő is keresni fogja még a maradék bizonytalansági feltörő kódokat, mivel ő nem akarja, hogy bárki is ezektől a harcászati tesztektől szenvedjenek. Megjegyezte, elég volt, amin ők keresztül mentek, mindketten munkahelyet váltottak, nincsen egyiknek sem egyedi e-mailje, nincsen titok egymás között. S ekkor rátértek a tabura, még magam is képtelen vagyok felfogni, hogy a lelkitársak ilyen magas tabuszintet határoztak meg egymásnak. Justine és Pierre, hogy milyen tabuszintet határozott meg, elég legyen az, hogy ÉN is képes vagyok erre a tabuszintre mindenkor, ha ezt kéri tőle a JEGYESEGYETLENEM. Még valamit mondtak, amit már én is akartam nekik mondani, s elköszöntünk egymástól, mivel még 1025 kilométer hátravolt.

dtc



Megjegyzés: Még valamit elmondtak, még Pierre-nek mind a mai napig tesztirtózata van, a hétből négy együtt töltött hónap alatt még csak hármat tudtak ezidáig feloldani, mivel amikor az elsőt oldották fel, akkor nem teljesen oldották, s mikor rájöttek, akkor már olyan álmaik voltak, hogy egyszerre felébredtek, és másnap képtelenek voltak aludni. Azt mondták, a tesztek ellen egyetlen megoldás van, amelyik rájön azonnyomban találkozni a másikkal személyesen, s mindent megbeszélni. Ilyen esetben még egy perc késés, is újabb teszteket enged meg azoknak, akik közéjük próbálkoznak állani. Ők megtanulták, meglátom a JEGYESEGYETLENEM megtanulta-e?

ggp


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 99
Tegnapi: 219
Heti: 1 054
Havi: 6 684
Össz.: 1 951 668

Látogatottság növelés
Oldal: Köszönöm Pierre és Justine!
Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen - © 2008 - 2024 - andre.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »